Köszöntő

Tisztelt Jakabszálláson élők és Jakabszállás iránt érdeklődő látogatók!

Köszöntöm Önöket a Széchenyi Terv keretében megvalósuló, az Európai Unió és a Magyar Állam pénzügyi támogatásával létrejövő, Jakabszállás Község szennyvízelvezetése és tisztítása szennyvízcsatorna és szennyvíztisztító telep létesítésével című program honlapján.

Weboldalunkon minden információt megtalálhat a községünk életében mérföldkőnek számító, új közmű beruházásról. Célunk, hogy újabb és újabb hírek, dokumentumok folyamatos feltöltésével Ön mindig naprakész információkkal rendelkezzen a csatornázásról, illetve a hozzá szorosan kapcsolódó szennyvíztisztító telep építéséről. Szeretnénk, ha a Jakabszálláson élők magukénak éreznék e jelentős beruházást, hiszen mindannyiunk régi vágya, hogy mindennapi komfortunkat immár a szennyvízcsatorna megléte tegye teljessé. A szennyvízcsatornázás megvalósulásával a környezetvédelem terén is hatalmasat lép előre Jakabszállás, hiszen az új rendszernek köszönhetően megszűnik a talaj szennyezése, mely egészségünk és életminőségünk szempontjából hosszú távon valamennyiünk érdeke.

A kivitelezés során a közlekedéssel kapcsolatban előfordulhatnak kisebb kellemetlenségek, melyeket kérjük, mindenki türelemmel és megértéssel fogadja. Ezek rövidebb vagy hosszabb ideig tartanak, de a végső cél eléréséhez elengedhetetlenek.

Bízunk benne, hogy a tájékoztató anyagokban minden kérdésükre választ találnak, amennyiben mégsem, úgy tegyék fel bátran kérdéseiket a honlapon található elérhetőségeken keresztül. Igyekszünk azokat legjobb tudásunk szerint a legrövidebb időn belül megválaszolni!

Várjuk együtt az új közmű létrejöttét!

Teszem a dolgom.

Szabó György Róbert

Jakabszállás polgármestere

Hírek

Folyamatosan zajlanak a rákötések az elkészült szennyvízcsatorna hálózatra Jakabszálláson

December 15-ével 274 rákötés készült el .Az idén december 18-a a bejelentés utolsó dátuma és december 21.22. az utolsó átvételi időpont.

A folytatás 2016 januárjában lesz az időjárásnak megfelelően.

Elkészült a szennyvízcsatorna Jakabszálláson

Befejeződött a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítése és a hozzákapcsolódó szennyvíztisztító telep felépítése a községben.
A kivitelező hat hónap alatt valósította meg a közel egymilliárd forint értékű beruházást , melyet 10.21-én ünnepélyes keretek között átadtak a sajtótájékoztatót követő zárórendezvényen.

November elsejétől elindult a szennyvíztisztító telep próbaüzeme.

A házi rákötések megkezdésének időpontjáról minden ingatlan tulajdonos értesítést kap az önkormányzattól.

Épül a szennyvíztisztító telep

Befejeződött Jakabszálláson a   mintegy 11 ezer 600 méter hosszú zárt rendszerű szennyvízcsatorna hálózat kiépítése. Jelenleg a közterek helyreállítása folyik.

Nagy intenzitással folynak a jakabszállási szennyvíztisztító telep építési, gépészeti, energetikai és vezérléstechnikai munkálatai.

Projekttájékoztató a szennyvízcsatornázással kapcsolatban

„Jakabszállás Község szennyvízelvezetése és tisztítása szennyvízcsatorna hálózat és szennyvíztisztító telep létesítésével" KEOP-1.2.0/B/10-2010-0080

Befejeződött a szennyvízcsatorna hálózat kiépítése

Befejeződött Jakabszálláson a   mintegy 11 ezer 600 méter hosszú zárt rendszerű szennyvízcsatorna hálózat kiépítése.Jelenleg a közterek helyreállítása folyik.

Készül a szennyvíztelephez vezető út.Nagy erőkkel folynak a szennyvíztisztító telep építési munkálatai is.

A lakosság is érdeklődhetett a szennyvízcsatornázásról

Nagy érdeklődés mellett rendezték meg július 25-én szombaton a Jakab-napi Vigasságot Jakabszálláson A Parkerdőben a nagyszínpadon   késő estig tartó vigasságon nem volt hiány zenéből, látványból és vidámságból. A helyszínen felállított projekt sátornál lehetősége volt a lakosságnak, hogy érdeklődjön a szennyvízcsatornázásról.

Jó ütemben halad a jakabszállási szennyvízcsatornázási projekt

A szennyvíztisztító telep vezérlő épülete már tető alatt van és folyamatosan épül a telep többi része is. Megkezdték a szennyvízátemelők gépészeti szerelését.
Az utcákban tovább folytatódik a gerinc vezeték fektetése a többi részen folyik a víztelenítés.

Gőzerővel folynak a kivitelezési munkálatok

Gőzerővel folynak Jakabszálláson a szennyvízcsatornázási projekt kivitelezési munkálatai. Fektetik a gerincvezetékeket, készülnek a házi bekötő vezetékek, épülnek a szennyvízátemelők és megkezdődött a szennyvíztisztító telep építése is.

Lakossági fórum

2015 05.08-án sajtótájékoztatón és lakossági fórummal egybekötött ünnepélyes nyitórendezvényen tájékoztatták a lakosságot és a sajtó képviselőit Jakabszálláson a csatornázási projekt megkezdéséről és a szükséges tudnivalókról.A Művelődési Ház zsúfolásig megtelt az érdeklődőkkel.